Állatságok

Gondoltam a február hónapot egy állati körképpel kezdem. Annál is inkább, mert örömteli apropója van, de erről majd később. 

A házhoz közeli, szinte családtagoktól indulok. Friss, közös kép a mi két gyönyörűségűnkről, hűséges munkatársainkról, éber őreinkről.  Reggelente Boróka nyögdécsel a boldogságtól, amikor végre megsimogatjuk. Málnácska pedig esténként a házban követeli ki a folyamatos szeretgetést (ő  ugyanis a bent tölti az éjszakákat), annyira, hogy a minap emberem kezét lelökte a számítógépet irányító egérről, hogy inkább vele foglalkozzon. 

Szóló képek is készültek róluk. Málna lassan megint találkozni fog az ollóval és egy fürdetés is vár rá hamarosan, mielőtt megkapja a már megrendelt vadiúj kullancs ellenes nyakörvét.

A Málna féle "Fekszik!" póz. 

Borókának mázlija van az öntisztuló, szinte kellemes illatú bundájával. Ollóra nála nincs szükség, mindig ilyen jól ápolt. És fürdetést is ritkán kell elszenvednie. De természetesen nyakörvet ő is fog kapni. 

Hát a cicasereget lehetetlenség volt úgy lefényképezni, hogy egyik se mozduljon be közben. De így legalább mindenki ráfért egy képre. Miklóska szépen bepózolt középen. Ő  az, aki reggelente valamelyik ablakban megjelenik bebocsátást kérve és  mindjárt hízelgéssel, törleszkedéssel kezdi a napot, amellyel bearanyozza minden reggelünket. A többieket csak szimplán imádjuk. 

Karcsika a kakaska az egy szem tyukicával, akit idestova már 9 hónapja életben tudunk tartani. Ők jelenleg csak hobbiállatok, mert a tyúk egyetlen egy tojást sem tojt, így a kakasnak sem volt különösebb dolga. De olyan rossz érzés lenne, ha senki nem lakna a kis piros lakban. 

Tavasszal természetesen új sor, új bekezdés és beindul a Baromfiprojekt 3.0 fedőnevű akció. 

Favágás közben megrohantak minket a kecskék és bőszen neki estek a frissen kivágott akácfák vékony ágacskáinak. Úgy ropogtatják, mint az emberek a ropit.

A malacok is szabadlábon vannak délutánonként egy pár órácskát, had legelésszenek és turkáljanak kicsit. Mivel a villanypásztorral elkerített területet már eléggé lecsupaszították. 

Valentin napján a mamit összeeresztettük Kancsikával, ugyanis biztosítani  kell a további szaporulatot, hogy az ellátás folyamatos legyen. Megfigyeléseink alapján  a hónap végén, március elején fog beindulni a szerelem. Addig meg had szokjanak össze egy kicsit. 

Éljen az ifjú pár!

Terveink szerint márciusban még egy malacka járul majd hozzá az ellátásunkhoz. Hogy addig se érezze egyedül magát mellette van a tesója (balra).

Az örömteli apropó pedig, amit már az elején beharangoztam, hogy  február 15-én reggel ez a két kis csoda fogadott a reggeli etetéskor. A kicsik már szépen lemosdatva, megszáradva pihengettek az ajtónyílásban, így azonnal észrevettem őket. 

Így idén bő egy hónappal később, de megint Lulu nyitotta meg a sort az ellésekkel.

Mindkettő kislány és persze agyonszeretgetem mindkettöt. 

Tegnap délutáni látvány: a két picur a sarokban, az anyjuk meg védelmezőén keresztbe fekszik előttük. 

Egyébként nagyon védi őket, amikor a malacok beóvakodtak az ólba, mindegyiket kizavarta és a karámon kívül sem mehetnek a kicsik közelébe, mert azonnal rájuk mozdul. 

Az ifjú apa, Bendegúz. A délelőtti "műszak" az övé volt, akkor ő legelészhet a karámon kívül.

Most  a lányokon a sor, indul a délutáni "műszak". Tündér egy kicsit megtorpan Bendegúz szénarácsa előtt és elropogtat néhány falatot, mielőtt tovább állna.  

Együtt a csapat a maradék három, már igencsak gömbölyű  anyukával és a tavalyi gidákkal. 

Miután tele a pocak, indulhat a játék. Jó kecskegyerekhez méltóan mindenre fel kell mászni, amire csak lehet. Azért peresze onnan fentről is lehet csipegetni a szénabálából. 

A tavaly szeptemberi malaccsapatot leszámítva (akik még egyelőre kiférnek az alsó villanypásztor zsinór alatt és így gyakorlatilag szabadlábon mászkálhatnak egész nap) a többieknek, ahogyan már fentebb említettem 14,30-tól 17,00-ig van kimenője. 

A 11 kicsiből már csak kilenc van meg, mivel két rózsaszín malacka új gazdához került adás-vétel útján. 

Ilyenkor már  nem mászkálnak el olyan messzire a hamarosan érkező vacsora reményében. Természetesen a mami is csatlakozik ilyenkor hozzájuk.

Zárásként pedig jöjjön egy csodálatos kép, amit tegnap délután lőttem.  Egy hatalmas agancsú dám bikát sikerült lencsevégre kapnom. 

Épp készülődtem az esti etetéshez, amikor az ablakon keresztül észre vettem, hogy a konyhakert mellett vadak legelésznek. Akkor még azt hittem tehenek, mert az agancsokat nem láttam. Gyorsan fényképezőt ragadtam és már rohantam is kifelé. 

A ház mellöl nem tudtam jó képet csinálni, mert vagy valami gaz, vagy fa kitakarta őket. Ezért közelebb óvakodtam és próbáltam szembe kerülni velük, miközben ők haladtak befelé az erdőbe. Egy idő után persze kiszúrtak, de már annyira megszoktak minket, hogy nem rohantak el azonnal. Ez egy hat főből álló hím csapat, amelyet már többször megfigyelhettünk a házunk környékén. 

Ezúttal az egyikükkel hosszasan farkasszemet néztem nagyjából 50 méter távolságból. Míg végül meguntak és szépen lassan odébb álltak. 

Hát többek között ezért is imádunk itt élni, hiszen nap, mint nap van hasonló élményekben részünk. 

Remélem tetszett a beszámolóm, amit hamarosan újabb követ. Tartsatok továbbra is velünk!