Csemetézés a tölgyesben 3.0

Idén már az ötödik tavaszunk indul úgy, hogy facsemetéket kell ültetnünk ezerszámra. Szerencsére az első két évben telepített égerfa csemeték szépen megeredetek és némelyik már veri a 4 méter magasságot. Igaz, hogy a vadak sokat megrágtak, sőt némelyiket úgy körbe kérgelték, hogy szerencsétlen belepusztult, de azért mindezen garázdálkodás ellenére van látszatja annak, hogy elültettük őket, mert már kezd egészen erdő formája lenni, ahogy ezt az alábbi kép is bizonyítja.  

Sajnos a tölgy és akác telepítéseinkkel nincsen ilyen szerencsénk. Ott immár harmadszorra futunk neki a telepítésnek. Ugyan pótlásnak nevezik szaknyelven, hogy az eredetileg meg nem eredt, vagy ugyan megeredt, de később kiszáradt fácskákat pótoljuk, de gyakorlatilag komplett sorokat újra ültetünk, mert alig akad mutatóba egy-egy darab. 

A tavalyi aszályos tavaszból kiindulva szerettük volna még ősszel elültetni az erdészeti felügyelő által elrendelt mennyiséget, akkor viszont pont az ellenkező dolog történt: rövid idő alatt olyan mennyiségű csapadék zúdult le a környékünkön, hogy a közeli csemetésben kb. bokáig állt a víz, így egyszerűen nem tudták kiszedni számunkra az igényelt mennyiséget. 

Maradt tehát ismét a tavaszi ültetés. Szépen meg is rendeltem az 1.000 db tölgyet és 200 db akácot. Annyi különbséggel, hogy ezúttal kocsányos tölgy helyett csertölgyet, mivel a szakemberek szerint valamivel jobban tűri a szárazságot.

Február 28-án reggel el is hoztuk a csemetéket, de úgy döntöttünk, hogy mivel aznap igen hideg idő volt, alig ígértek 2-3 plusz fokot maximumra, hogy majd másnap állunk neki az ültetésnek, amikorra a már +6-8 fokokat jósoltak az időjárás előre jelző oldalak.

Ehhez képest erre a látványra ébredtünk. 

Nagyjából 5 centiméteres hótakaró borította az egész tájat.

És ez még hagyján, de mínusz 8 fok volt reggel 6-kor, amikor felkeltünk. 

Igaz, hogy előző nap délelőtt is esett a hó, de végül úgy tértünk nyugovóra, hogy estére ennek már nem maradt nyoma.

Így nyilván esélyünk sem volt, hogy aznap neki álljunk az ültetésnek. Egészen 13,00 óráig csak annyira szaladtunk ki, hogy az állatokat ellássuk. Délutánra meg maradt a fa fűrészelés, hasogatás, az legalább fűtött munka közben. 

Másnap reggelre azért a hó eltűnt, de a fagyos, -6 fokos reggel megmaradt, igy csak 10 óra után mertünk neki indulni a tölgyesnek az 1.200 db csemetével. 

Az elhozatal óta fólia alatt várták, hogy végre ismét visszakerüljenek a földbe. 

Kis traktorunkra felpakolva indultunk neki az immár sokadszor ismétlődő feladatnak. 

Ez a "pótlás" dolog ráadásul még lassabb is, mintha egy csupasz területet telepítenél be, hiszen ott csak mész és lépésenként eldugsz egy csemetét. Itt viszont guvasztani kell a szemedet, hogy az aljnövényzetben észre vegyük a korábbi telepítések túlélőit. Így nem is sikerült aznap az összeset elültetnük, 500 darab megmaradt egy újabb munkanapra. 

Ráadásul már az első napon látszott, hogy nem is lesz elég a csemete mennyiség, legalábbis a tölgyből nem.  Ennek a dombnak a feléig sikerült eljutnunk, mire elfogyott az 1.000 csemete. Középen a galagonya bokor a "vízválasztó: a domb tőle balra eső felét már beültettük, a jobb oldal még vissza van. 

És ezenkívül még itt van ez a terület is, ahol szintén csak mutatóba akad egy-egy darab.

Szóval már meg is rendeltem újabb 600 darabot, amit még szintén el kell ültetnünk minél előbb. Így eddig a pillanatig 25.200 darab csemeténél tartunk, amihez majd még hozzájön az a 600 darab. Az első évi 9.500 darabot nem számítva - mert bár ott is részt vettünk a munkálatokban, de jórészt külsösök végezték az ültetést - mi is ültettük el az összeset. 

Itt a tölgyessel kapcsolatban néha úgy érzem magam, mint Sziszüphosz, hogy csak görgetjük fel a hegyre a követ, ami újból és újból visszagurul, csak nálunk ehelyett az van, hogy csak ültetünk és ültetünk, a csemeték meg elpusztulnak. Na, de hogy ne ilyen negatív gondolatokkal fejezzem be a bejegyzésemet, azért szolgálhatok egy örömhírrel is. 

Március 15-én reggelre végre Tündér nevű kecskénk is életet adott egy szem kisfiának. Az első kép az alig pár perces babácskáról, még csurom nedvesen. 

 

Nekem már előző nap gyanúsan viselkedett: nem ment ki a többiekkel legelni, csak a villanypásztoron belül téblábolt. Azt hittem, hogy aznapra meg is lesz, de mivel ez nem következett be, tudtam, hogy másnap lesz a napja. Reggel fél kilenc környékén álltam neki az etetésnek épp toltam volna be az előző este kikészített széna adagot, amikor meghallotta, hogy panaszosan nyekeg. 

Gyorsan el is dobtam a talicskát és rohantam be az ólba. Ekkor már látszott a babácska feje és a két mellső lába. Mivel nagyon panaszosan sírt az anya, a gyerek meg nem nagyon mozdult, végül is segítettem neki és többszöri óvatos húzással kisegítettem a kicsit a mamájából. Ő azonnal neki állt letisztogatni a gyerkőcöt. 

Miután szülésznői teendőmön túl voltam,  befejeztem az etetést, majd neki álltam takarmányt darálni és közben összetakarítani a malacok által mindenhol elhelyezett kakakupacokat. Így nagyjából két órán keresztül ott voltam a közelükben. Nagyjából 5-10 percenként szaladgáltam be, hogy mi van a kicsivel, fel tudott-e már állni és persze vártam a következő babát is. Aki végül nem jött. 

Pedig a mama has méretéből kiindulva legalább hármas ikrekre számítottam. Ezek szerint túlságosan is jóltáplált volt a mama. Na, mindegy az a lényeg, hogy a baba és a mama is jól vannak. És végül 2022. évi gidatermése a magyar népmesének megfelelően hét lett.

Közben ezerrel próbáltam megörökíteni, ahogy először feláll. Rengetegszer próbálkozott, hol orra esett, hol a popsijára tottyant vissza, volt, hogy majdnem bukfenc lett belőle, de nem adta fel. Csak én nagyjából 10 próbálkozást örökítettem meg. De végül csak sikerült. 

Ma délután pedig már a villanypásztoron kívülre is elmerészkedett, mondjuk a mami szigorú felügyelete mellett. 

Lassan most már belecsapunk a kerti munkálatokba is, de erről majd a legközelebbi beszámolómban.