Tavaszi kert- és birtok szépítő munkálatok

Nem terveztem  ilyen hosszú szünetet a bejegyzések között, de az élet sajnos közbe szólt. Az úgy volt, hogy április 10-re hivatalosak voltunk egy 90. születésnapra Nyíregyházára. A boldog szülinapos nem más, mint Gábor nagypapájának húga, Ica néni. Na, mivel Nyíregyháza nem a szomszédban van, ezért 4 napos utat terveztünk, hogy akkor már kicsit szét nézzünk a környéken. Kirándultunk egyet Debrecenbe is a szülinapossal, akivel meg is másztuk a Nagytemplom harangtornyát, plusz sétáltunk egy nagyot a belvárosban és a Nagyerdőben is. Pedig nem is volt teljesen egészséges, mert kissé megfázott és köhögött.

Múlt héten kedden jöttünk meg az utazásból és szerda reggelre mindketten lerobbantunk és ágynak dőltünk. Mivel hétvégére sem javultunk meg teljesen, a magunk és családunk egészsége érdekében a Húsvétot is itthon töltöttük. Annyi energiánk volt a főzésre, hogy az egyik szép sonkánk egy szép darabját meg tojást főztünk és három napig jóformán azt ettük. 

Amíg mi Nyíregyházán kirándultunk, Barna barátunk volt a birtok őrzője. Péntek este érkezett, amikor is egy gyorstalpaló tanfolyamon vett részt. Melyik állatnak mit, mennyit kell adni stb. Szombaton reggel már mindent önállóan csinált. Majd mi eltávoztunk. Barna vasárnap estig tudott maradni, hétfőn és kedden délelőtt Emeséék a szomszéd birtokról látták el az állatokat. Úgyhogy mi kedden este mindenkit épségben, egészségben találtunk itthon.

Így tehát visszaugrok egészen április elejéig ugyanis ott hagytam abba a történetünket, hogy április 3-án, vasárnap reggel havazásra ébredtünk. Szerencsére a tél csak jött és ment, így mi hétfőn már terv szerint tovább tudtuk folytatni a munkát szabadtéren.

A fontossági sorendben a következő programpontunk az utcafronti kerítés javítása volt. Itt még tavaly egy kb. 50 fős rudli 4 betonoszlopot kidöntött egy lendületből, azóta még két oszlop is elhanyatlott. Így gyakorlatilag olyan 30 méteren a kerítésünk megszűnt létezni. Ezenkívül volt még pár szólóban kidöntött oszlop is. Így első körben tehát ismét neki indultunk fát vágni, méghozzá oszlopnak való vastagságút úgy jó 10 darabot.

Az oszlopnak való fák döntése gyorsan ment, ami utána jött az viszont már kevésbe. Ugyanis mindegyiket le kellett kérgelni (mivel a bogarak a kéreg alá másznak be és onnan rágják a fát) és az alsó részét megégetni (hogy minél tovább bírja a földbe ásva). Mivel most már a tartósságra megyünk rá, ezért ezekre rá kell szánni az időt. 

Viszont a kérgeléshez beszereztünk egy vadiúj háncsoló kést, amivel azért viszonylag gyorsan végzett a gazda. 

Az összes oszlop immár csupaszon. 

A délelőttből még arra is futotta, hogy végre elvégezzük a tavaszi szokásos "pedikűrözést" a kecskéken.

Már régóta esedékes lett volna, de ahogy az ember lábának szüksége van egy kis áztatásra, úgy a kecskelábaknak sem árt, ha ázkolódnak egy kicsit. Ezt pedig csak úgy lehet elérni, ha eső után mászkálnak a vizes fűben. Az meg már egy hónapja nem esett, míg végül a körmölést megelőző héten végre leszakadt az ég. Szerencsére mindegyik okosan tűrte, még Bendegúzon lepődtünk meg a legjobban, még a lányoknál is lazábban viselte, pedig féltem, hogy fogom egyedül lefogni, amíg a gazda a körmét nyiszitálja. 

Délután pedig végre a kertbe is eljutottam, ahol először is a tavaly elduggatott hagymácskáimat kapáltam meg. 

Kissé megviselte őket a hosszú szárazság, azóta szerencsére többször is esett az eső, a köztes időkben pedig kénytelenek voltunk locsolni is. 

A hagymaágyások kapálása közben találtam néhány ilyen szép fehérrépa gyökeret, amelyek teljesen épen vészelték át a telet a földben. Így az idei év első betakarítása is megvolt.

Amíg én kertészkedtem a gazda megégette az oszlopok alját, hogy másnap reggel már az oszlopok lefúrásával tudjunk kezdeni. Amíg én elláttam a jószágokat, az emberem összepakolta a szükséges felszerelést és lezötyögött  a tett helyszínére. 

Mire leértem már be is állította az első oszlopot. 

Közben Emeséékkel már meg volt beszélve, hogy aznap délelőtt jönnek át, hogy a kecskéknél elvégezzük a féreghajtást. És ekkor döftük magunkat majdnem szíven, ugyanis Emese észrevette a kézi lyukfúrót, majd bájosan megjegyezte, hogy "Oszlopokat fúrtatok le? Nekünk van ám motoros fúrónk."

Na, mindegy azóta már magunkhoz tértünk. Ezért is beszéltünk róla, hogy mindenkinek kéne készítenie egy listát azokról az eszközökről és szerszámokról, amikkel rendelkezik, hogy a másik fél adott esetben tudja, ha neki nincs is, de a szomszédban akad egy. Szóval most már tudjuk, hogy lyukat nem kell kézi erővel fúrunk a jövőben. Egyébként a dolog annyira jól működik, hogy amikor Nyíregyházán voltunk a kis traktor Laciéknál vendégszerepelt. Bár igaz, hogy javítani kellett mert úgy gondolta, hogy éppen ketté törik, De szerencsére Laci profi hegesztő, úgyhogy mire hazaértünk, jobb volt, mint új korában. 

Kedden délután tovább folytattuk a kertészkedést. A hagymaágyások közé került néhány sor répa, amihez a gazda finom, erdei földet hozott, és éppen a bakhátat építi.

A szalmával takart területet is elkezdtük beültetni. Villával szét húztam a szalmát és csak a magágyat kellett meghúzni. És már mehetett is bele a dughagyma, borsó, krumpli. 

A fűszeres ládáimat is elkezdtem rendbe tenni. Itt is kezd beindulni az élet. 

Csütörtökön akartuk folytatni az utcai kerítés javítását, de mivel esős idő volt, ezért a műhelyben kötöttünk ki. Sikerült összeraknunk még két darab keretet, amely a bejárati oldalra került. 

Mielőtt beépíthettük volna, szükség volt egy kis reparálásra: az első gerendát rögzítő csavar ugyanis eltörött, ezt kellett pótolni.

Hogy anyagot spóroljunk a keret felső része maga a gerenda, épp ehhez történik a rögzítés. 

A végeredmény: középen lesz egy kétszárnyú ajtó, attól jobbra-balra üvegfelület és deszkázat. 

Pénteken szerencsére már szárazabb idő volt, úgyhogy folytathattuk a kerítés projektet. Miután az oszlopok a helyükre kerültek, a drótot is vissza kellett rögzíteni, valamint kereszt staflikkal akartuk megerősíteni az egészet, hogy tartósabb legyen.  Ehhez megint irány az akácos, hogy staflinak valókat vágjunk. 

Telik a traktor. 

Igaz, hogy ráment a délelőttünk de végül a drót visszarögzítve.

Összes stafli a helyén. 

És hipp-hopp megint eltelt egy hét. Délután már megérkezett Barna, a folytatást pedig már fentebb olvashattátok. 

Zárásként néhány kép Barna alkotásaiból. Látszik, hogy nem tudott szabadulni a kis "törpék" hatása alól. Eddigi tapasztalatink alapján nincs cukibb jószág, mint a vietnami kismalac. 

Kétszemélyes vonatozás. Az ösztönök már kéthetes korban beindulnak. 

Egy kis futkosás, harapdálással egybekötve. 

Fehérzoknisok csapata felsorakozott. 

Mi mindenre jó egy korhadt tuskó? Például kitűnő hátvakaró.

Dávid és Góliát (vagy a mami ezt innen nem tudtam megállapítani).