Téli nagytakarítás és friss hírek az apróságokról

Ismét itt vagyok a legfrissebb képekkel a birtok legifjabb lakóiról. Azóta egyébként további szaporulat nem történt, bár Tündéren látszik már, hogy ő  lesz a soros. Óriási a pocakja és napközben is többször elfekszik pihenni.

A kis bakocska nagyon virgonc, bár a mamája igen aggódós és folyamatosan nyekeg neki. Biztos ilyesmiket, hogy "csak maradj a mama mellett kisfiam", meg "ne futkoss össze-vissza, még valami bajod esik" és hasonlókat. De persze ahogy jó gyerekhez illik, tojik a mamájára.

Egy közeli a ma egy hetesről.

Ezt értem folyamatos nyekegés alatt.

A kis minibaba egy tünemény, olyan mint egy kis plüss állatka. Szintén nagyon virgonc.

Bele vagyok szerelmesedve teljesen.

A legújabb hobbija, hogy minden útjába kerülő dologra felmászik. Legyen az a pihengető  gazdi, vagy egy ...

... fakocka, de a vályúban is végigkocogott már.

Fehérke is elég szociális és már az is előfordult, hogy magától belefeküdt az ölembe. Itt épp hegymászót játszik a gazdán.

Elég is volt a mászásból, most pihenek egy kicsit.

Szemben álltam a nappal, de azért jó kép, nem?

Pindurka még simán átsétál a mama hasa alatt.

Lilit továbbra is rendszeresen fejni kell, mert olyan sok a teje, hogy nem győzi ez a kicsike mindet kiszopizni. Itt épp evés közben.

Már a sót is megnyalja, pedig nem is vén még ez a kecskécske.

Bizony már ilyen messzire is elmerészkednek. Bár a villanypásztoron kívül még nem jártak. Azon belül most már a legtávolabbi csücskéig is elkísérik az anyukákat.

Megsült az első kovászos kenyerem. Tudom a külseje nem valami biztató. Ennek az az oka, hogy nincs szakajtóm, és a sütőedényben kelesztettem, abból viszont ki kellett borítani, mert azt fel kellett forrósítani és ez az ide-oda borítgatás nem tett jót neki.

Így néz ki belülről. Bár olyan nagy lyukacsok nincsenek benne, biztos lehet még tökéletesíteni a technikán. Az íze és állaga viszont kitűnő, kiválóan szeletelhető, nem morzsálódik, pedig már harmadik napja esszük. 

A maradék kovász most a hűtőben pihen. Három nappal a következő sütés előtt kell majd elkezdeni az etetését és utána ismét használható.

Végre felkerültek a bádogok is a kerti konyhára.

Folytatás majd tavasszal.

És végre valahára neki láttunk a rendrakásnak a ház körül. A kiinduló állapot egy kb. száz méter hosszan elnyúló sáv, amelyen az építkezés során felhalmozódott maradék anyagok szana-széjjel hevertek. Mivel mi teljes gőzzel a ház építésére és a már meglevő gazdaság üzemeltetésre koncentráltunk az elmúlt években és mivel igen magunkra voltunk utalva, hiszen még segédmunkást sem tudtunk találni, sajnos kialakult ez a most már tarthatatlanná vált helyzet.

Ez mondjuk nem építkezési hulladék, hanem a két évvel ezelőtti szénabálák földi maradványai.

Az egyik nagy tanúsága az építkezésnek, hogy azzal kellett volna kezdenünk, hogy építünk egy legalább 50 m2-nyi fedett tárolót, ahová az esőre kényes anyagokat be lehet tárolni. Ehelyett mi mindenféle kereteket gyártottunk fából és fóliából, amiket a szél sorozatosan letépett, ezért újra és újra javítanunk kellett. 

Ez itt egy keret maradványa három év után.

Amennyi időt eltöltöttünk az elkészítésükkel és javítgatásukkal és a folyamatos ki-be takarásokkal, az alatt simán megépíthettük volna a már fentebb említett tárolót, amit most csak elbontanánk, úgy hogy az anyaga később felhasználható. 

Mindegy, most már késő bánat. Most már ebből kell kihozni, amit tudunk. A fenti kettő az előtte kép, ez meg itt az utána. Volt szemét, nincs szemét.

A mindenféle rendű és rangú faanyagok egy óriási területen voltak szétszóródva. 

Ezeket először is osztályozni kellett: szemét - nem szemét, majd szortírozni. Kis tűzifa, ami már befér a kályhába, mehetett a tornácra.  Hosszú  tűzifa,  amit  még  darabolni  kell  raklapokra került további száradás végett. A hosszú fekete fólia pedig néhány gerendát rejt,  amit  reményeink szerint az  istálló építésénél még föl tudunk használni.

Még a fenyő tűzifáról lehullott rengeteg kéregdarabot is feltakarítottuk. Tele is lett vele a traki utánfutója, most az erdőben várja, hogy humusz legyen belőle.

Ez már az utána állapot. 

Ez a kupac fuvarra vár a szeméttelepre.

És a végére hagytuk a "legkellemesebb" feladatot, a szalmabála kupac felszámolását. Ekkora szívást! Komolyan mondom, keveset éltem meg. Rohadt nehezek, mivel már vagy másfél éve szívják magukba a csapadékot. A madzagokat megette az idő és a nap vasfoga. Ebből kifolyólag nem tudjuk mindet egyben felpakolni. 

Ez volt a kiinduló állapot.

Kilenc fordulóval később sajnos még mindig ennyi maradt. A szalmát egyébként a kertbe cígöljük, hogy ott majd a vetemény takarására használjuk. Másra ugyanis már nem alkalmas.

Innen folytatjuk a jövő héten.

Málna legfrissebb képével búcsúzom. Jövő héten ismét jelentkezem. Addig is szép napot és kellemes hétvégét mindenkinek.