Júliusi kényszerpihenő

 

Július hónapra az volt a nagy tervünk, hogy Gábor megápolja a tölgy és akác csemetés területet és a fennmaradó időben folytatjuk az istálló építését. Na, ebből az egészből semmi sem lett. Már eleve úgy indult, hogy a tervezettnél 4,5 nappal később ért haza a munkájából, mert vészhelyzet volt. Nem mondhatott nemet még egy kanyarra. Amúgy szerencsére rugalmasak a cégnél és nagyjából akkor dolgozza le az 50 %-át, amikor akarja. 

Alighogy megérkezett, épp csak kipakoltuk a cuccait a kocsiból  és már fordultunk is vissza Kaposvárra, hogy megejtsük a havi nagybevásárlást és elhozzuk a már lebeszélt 30 kilónyi kajszit. Ezt én már előre leszerveztem pár nappal korábbra, hiszen úgy volt, hogy legkésőbb szombaton megjön, ebből végül szerda dél lett. Este pedig már érkezett apukám és öcsémék három, régen látott gyerkőce, hogy nálunk töltsenek néhány napot. 

A lekvár befőzést nem lehetett halogatni, ezért inkább bevontuk a gyerekeket is. A két kisebb jöhetett szóba, mivel a nagyfiú szerencsétlen módon karját törte és még pár nap hátra volt a gipsz levételéig. Megbeszéltük az óradíjat és olyan gyorsak voltak, hogy mire a reggeli etetéssel végeztem, már ki is magozták az összes barackot, így nem is tudtam megörökíteni őket. 

Pár nap lazulás volt a gyerekekkel, amibe még belefért az, hogy elhoztuk a szomszéd faluból a nekünk betárolt árpa takarmányt. Egy traktor pótkocsin hagyott nekünk a gazda egy szép adagot, amit fel kellett mernünk zsákokba. A két kicsi örömmel jött és segédkezett ebben a feladatban is és így pikk-pakk tele lett az utánfutó terményes zsákokkal. Végül pontosan 800 kiló árpát sikerült betárolnunk. Így az egyik hombár tele is lett, meg még 2 műanyag hordó. Az árakról csak annyit, hogy 12 %-os infláció ide vagy oda, nekünk 80-90 %-kal került többe a takarmány idén a tavalyihoz képest. És így még mindig jobban jártunk, mert a takarmányboltban már júniusban 2,5-szeres árat fizettünk. 

Szerdától vasárnapig voltak nálunk a gyerekek, akikhez vasárnap kora reggel a Svédországból megérkezett szülök is csatlakoztak. Így egy kellemes családi napot tölthettünk együtt. 

Vasárnap este már panaszkodott az emberem, hogy kicsit érzékeny a talpa, meg is masszírozta lóbalzsammal. Reggelre viszont nem tudott ráállni a talpára. Az ujjak alatti párna begyulladt és be is dagadt a nagy lábujjával együtt és olyan szinten fájt, hogy hozzáérni sem lehetett.

Pár napig az itthon levő gyulladás és fájdalom csökkentő krémmel kenegette. Ekkor már felhívta a gazdát, aki közben már learatta a tritikálét  és megint félre tett egy adagot, hogy mennénk, de nem tudunk. Szó szót követett, mire az a drága jó ember azt mondta, hogy befejezi a reggelijét, majd motorra pattan és áthozza a hasonló problémájára korábban sikeresen alkalmazott, házi készítésű fekete nadálytő tinktúrát. 

A tinktúrát naponta többször is használva el kezdett javulást érezni, de az ötödik nap azért azt mondtam, hogy most már azért mutassa meg orvosnak is. A háziorvos felírt egy gyulladás csökkentő és fájdalomcsillapító gyógyszert és szigorú pihenést javasolt. Ezt még három napig tudta tartani. Utána viszont muszáj volt néhány dolgot megcsinálni, mielőtt visszamegy dolgozni. De szigorúan 1-1 órányi talpon levesről volt szó, közte sok órányi pihenéssel. 

Az jutott eszembe, hogy próbáljuk meg a szártépővel legalább a csemetés egy részét lekaszálni. Akkor mégis csak ülnie kell a traktoron, nem a kaszával órákat talpalni. A nyolcadik napon, amikor már három napja szedte a gyógyszert is jelentősen javult a lába, a duzzanat lement róla. Hétfő hajnalban tehát neki veselkedtünk. Hajnali ötkor már úton voltunk. Ez egy "laza" négy órás kínszenvedés volt, főleg nekem, aki a derékig érő szederindában botladozott a traktor előtt, hogy a felmerülő akadályokat (tuskó, faág, csemete) eltávolítsam vagy figyelmeztessem a kerülésre. 

Kezdetnek mindjárt nyírt egy szép ösvényt a háztól le a csemetésig, majd fel a dombtetőre, ahol a tölgy gyerekek erőlködnek ebben a sivatagi szárazságban. 

Néha tényleg nem tudom, hova tesszük az eszünket, mert ezt már a májusi ápolásnál is megtehettük volna, hogy legalább a cél megközelítéséig nyírja le a szártépővel, ami így traktorral kb. 15-20 perc volt, akkor meg ráment egy fél napja. 

Végül csak egy pici területen tudtuk a csemetést megápolni. A zöld sávokban rejtőzik néhány, aki eddig túlélte a szárazságot. 

Egy viszonylag nagy területen, a domb sík  tetején sikerült még kaszálni. 

Négy óra után azonban feladtuk:

- a terepviszonyok miatt a terület jelentős részét nem lehet géppel művelni, mert olyan rézsűs, hogy félő, felborul a gép,

- a homokos talajon többször elkapart a gép, akkor be kellett kapcsolni a 4-kereket, akkor viszont nem hajtotta a szártépő,

- olyan hatalmas tuskók vannak az akácos csemetésben, hogy ott esély sem volt traktorral kaszálni.

Szóval mindenképpen marad a kézi üzemmód, majd augusztusban. De, ha esetleg addig ideér a erdő felügyelő, akkor már láthatja, hogy elkezdtük az ápolást. Különben repkednek a több százezres bírságok. 

Kaszált egy kicsit a ház előtt, amit a nagy kaszálógép elhagyott.  

Több lépcsőben lekaszálta a kert műveletlen részét. Elsősorban azért, mert nem akartuk még megkezdeni a főként télire szánt szénabálákat.

Viszonyításként így nézett ki a másik fele is. Nagyjából ember magasságú gaztenger borította. 

A betárolt tritikálét is el kellett hoznunk. Igyekeztünk sok zsákot kevés terménnyel megtölteni, hogy ne kelljen akkora súlyokat emelnie. De ezt sem halogathattuk, mert szükség volt a pótkocsira. 

Másnap pedig mehettünk vissza várva várt szalmabálákért. Ezt megint nem lehetett halogatni, mert különben a gazda  eladja másnak. Nekünk meg nagyon nagy szükség volt főként a kert takarása miatt. Két körben sikerült összesen 82 darab bálát betárolni, most hirtelen a majdani műhelybe. De remélem augusztusban meg tudjuk csinálni a mennyezetet és akkor fel mehetnek a padlásra, ahol biztonságban lesznek a vadak elöl. 

Tíz bálát  mindjárt a kertnél pakoltunk le. 

Amit már bőszen locsolgattam az esőztetővel, hogy minél nedvesebb legyen a föld, hiszen szárazon nem lehet takarni. 

Azóta a tíz bála már szétterítve. Előtte persze minden gyomot kiszedtem. 

Sőt két újabb kört is hoztam traktorral. 

Most már a kert jobb alsó része is betakargatva. 

És már a bal alsó résszel dolgozom. Egy-két nap és készen is leszek vele. 

Az uborkának eddig csak az indáit dugdostam, most viszont már ránéztem, hogy mi a helyzet termésügyben. Pár nappal korábban már szedtem le néhány kígyóuborkát, most viszont ez fogadott. Én nem tudom, milyen gyorsítót szedtek ezek, de egy talicskányi óriást szedtem le, ami már nyilván ment az állatoknak. 

Viszont nekünk is jutott bőven. Mosás, gyalulás után ment jó néhány csomag a fagyasztóba, amiból télen tudok uborkasalátát készíteni. 

Az ebédhez kellett egy kis krumpli. Ez egy bokor alól jött ki. Az egyik nagyobb darabot le is mértem, majdnem 40 dkg-os. Ja, kérem ennyit tesz, ha kap egy kis vizet a burgonya. Tavaly 4-5 darab tett ki egy ilyen óriást.   

Egyik kedvenc ételünk: fokhagymás flekken, petrezselymes burgonyával, tejfölös uborkasalátával. De nem is ez a lényeg, hanem, hogy a fűszereket, és a tejfölt leszámítva minden a saját. 

Összefoglalva tehát júliusban ha nagy előrelépés nem is történt a birtokon, viszont az állatoknak megvan a téli takarmánya széna és gabona formájában. A kert takarására és alomnak pedig ott a sok szalmabála. Augusztusban pedig a birtok ura gyógyult lábbal újra belevetheti magát  asszonya segítségével a további szépítgetésbe. 

Bendegúzom mostanában rákapott a ház körüli legelészésre. 

Én pedig támogatom ebbéli tevékenységében, legalább kevesebbet kell a fűnyírót tologatnom.

Kecskékkel suttogó lettem. Bent a kis karámban maguktól odajönnek és hagyják, hogy szeretgessem őket. 

Malacfronton is nagy áttörést értem el. Meghozta eredményét az étkezések közti rendszeres "zaklatás". Most már a kicsik is esznek a vályúból a szopizás mellett, így amikor megkapják a kaját leguggolok melléjük és folyamatosan vakarászom a hátukat, oldalukat. Először még inkább elszaladtak, meg ugrottak egyet. Most már teljesen megszokták a nyaggatást, a kaja azért mégis fontosabb. Sőt most már, ahogy a képen is látszik maguktól jönnek oda egy kis has simiért. 

A végére pedig egy szuper hír: beköltözött hozzánk egy fecskepár. A fürdőszoba feletti egyik gerenda mellé építették meg a fészket. 

Nálunk csak egy pár van, de reggel-este 8-10 fecske köröz a ház körül és vadássza le a rovarokat. Gábor látta, hogy kapkodják el a darazsakat is. Apró szépséghiba, hogy kicsit koszolnak, de én szívesen takarítok utánuk, ha ők cserébe ritkítják a rovarállományt.