És megint saraztunk

Az úgy volt, hogy a még 2017-ben hozatott agyagból a födémszigetelés kétszeri sarazása után még mindig egy ekkora kupac "bámészkodott" a ház keleti oldalán. 

Mivel úgy ítéltük meg, hogy a sártapasztás nem elég vastag, plusz eléggé meg is repedezett, ezért megszületett az elhatározás, hogy akkor neki ugrunk még egyszer és felcsapunk rá egy újabb réteget.

Ahhoz, hogy egyáltalán neki tudjunk állni,  a terepet meg kellett tisztítani, ugyanis  szinte minden  négyzetcentiméteren akadt valami: disznóvágásos felszerelés, üres befőttes üvegek, faanyagok és még sok minden más. Amíg a gazda valahol Európa útjait járta, én bevetettem magam a padlásra és pakoltam. Szerencsére a két méter széles tornác feletti padlásrész sok mindent elnyelt. Úgyhogy mire hazaért már egy negyedóra alatt eltüntettük a színről, amit egyedül nem bírtam.

Ezen kívül, mivel ez nem kétemberes meló,  segítők után is kellett néznem. Az szomszéd birtok lakóihoz fordultam és május 20-ra leszerveztem egy "sarazunk, majd sörözünk" programot. Amelynek további résztvevői egy hordó víz (időnként újratöltve),

valamint sok-sok vödör, amiben a keverés történik.

Szerencsére akadt otthon egy nagy darab fólia, amit felrögzítettünk a gerendára, hogy a falat megóvjuk a sártól.

Itt már nagyban folyik a "sárdagasztás".

Szomszéd segítőinkkel együtt érkezett a felhúzó szerkezet is, egy csiga. Korábban is az ő  csörlőjüket használtuk  a  vödrök   felhúzásához, most  végül csigás megoldás mellett döntöttünk, ami igaz,  hogy több izomerőt igényel viszont gyorsabb.

Végül  a  négyfős  csapatunk  neki esett a feladatnak. Két fiú töltögette a vödröket agyaggal, vízzel és keverte, majd  felhúzta a vödröket. Egy  fönt  hordta  a  vödröket a  helyszínre  (az elején ez még közel  20 méteres táv volt) én pedig a két kis kacsómmal kimeregettem a vödörböl az anyagot és kb. 2 cm vastagon szétterítettem. A fiúk azért időnként szerepet cseréltek, hogy nehogy belefásuljanak a munkába.

A nap végére egy mocsári szörny elbújhatott volna mellettem. Jutott a sárból. mindenhova.

Bár eredetileg egy napra tervezetem, de végül kettő lett belőle. Egyrészt hiányzott a plusz egy ember (legutóbb 5 fős csapat végzett egy nap alatt), másrészt délután kétszer is le kellett állni egy-egy zápor miatt. Másnap majdnem dél volt, mire segítőink megérkeztek (egyéb elfoglaltság miatt), így addig ketten nyomtuk. Persze a munka 3/4-e a gazdára maradt. Vödrök töltése, keverés, felhúzás, (én fönt csak beemeltem a dögnehéz vödröket), majd létrán fel és széthordani a vödröket, majd lehetett kezdeni elölről. Nekem maradt a szokásos: a vödrök kiürítése és az anyag szétterítése.

A végén az eredeti kupacból ennyi maradt.

A letapasztott felszín mos szépen szárad és persze repedezik, ahogy párolog a víz. Ezért majd egy kis utómunka lesz kettőnknek, amikor csak a repedésekbe juttatunk anyagot.

Persze a második nap végére mindenki hulla volt, ki voltak a derekak, a karok. Nekem olyan volt, mintha két napig kukoricán térdepeltem volna. (Első nap nem sikerült a térdvédőket megfelelően elhelyeznem a nadrágomban és mire elkezdődött a munka el is hagytam őket. Így másnap már a fájós térdeimen kúsztam végig a napot, igaz most az emberem igazgatta el a védőket, amik így a helyükön is maradtak.)

Tegnap megkértem az uramat, hogy a végeredményt fotózza már le. Ekkor készült az alábbi két kép is a létra tetejéről. Fantasztikus látvány ez a rengeteg zöld. Akármerre nézünk, mindenütt fák, harsogóan zöld legelő.

Kilátás a kerti konyhára, pincére a létra tetejéről.

Kezd beérni a munkám gyümölcse. Tegnapi retek szüret eredménye.

Azért megmutatom közelebbről is. Ilyen szép nagyra nőttek. Mondjuk egy kicsit már túlkorosak, de azért még fogyaszthatóak. A leveleket, meg a kicsit hibás, esetleg kukacjárta részeket a kecskék örömmel fogadják.

Fantasztikus érzés, hogy az uticsomagba (mikor elutazik kamionozni összepakolok mindenféle jót, főtt ételt lefagyasztva és minden egyebet) most már a disznóságokon kívül (kolbász, szalonna, disznósajt, szalámi, tepertő, füstölt sonka, füstöl májas hurka) egy csomó saját termelésű zöldség is kerülhetett. A retken kívül egy nagy csokor új hagyma és az életemben először termesztett rukkolából is (a gazda egyik kedvence) is került egy dobozra való.

Mivel a múlt héten vendégeket vártunk, kértem, hogy nyírjon már ki egy utat, hogy le tudjunk menni a pataki. Itt már majdnem elérte az erdőt.

Ez volt a kiinduló állapot. A rengeteg eső megtette a magáit. Nekem kb. a derekam fölé ért az aljnövényzet.

Elkészült az út.

Az egykori híd maradványai. Még a kötőkön át lehet egyensúlyozni, de hamarosan újra lesz szükség.

Valami ilyesmit szeretnék majd. (A gazda még nem tudja, de remélem neki is tetszik és el is fogja készíteni.)



Az esőzéseknek hála a patakban is bőven van víz.

A növényzet pedig csak úgy burjánzik akármerre nézek.

Sárga nőszirom a patak partján.

Csaknem két hónaposak lettek a kis égercsemeték. Nagy részük szépen megeredt.

Egyes példányaik annyira jól érzik magukat, hogy ez alatt a két hónap alatt nőttek is vagy egy arasznyit.

Szombaton Hudini ismét áttört a lányokhoz. Reggel arra mentünk ki, hogy javában megy a vonatozás. Szeptemberre majd kiderül, hogy eredményes volt-e őkelme.

Most szelídebb módszert választottunk a kergetőzés, lefárasztás helyett. A lányokat becsaltuk a kis karámba (ahol a hízók szoktak lenni) a Kancsit meg szépen kiengedtük. Be is vetette magát mindjárt az erdőbe. Gondoltuk is, hogy most napokra el fog tűnni és csak reménykedtünk benne, hogy ezúttal nem sebesülten tér haza. Ehhez képest kellemes meglepetés volt, hogy már délután megérkezett és szépen bevonult a helyére mindenféle harci sérülés nélkül.

Gábor addig újabb karámerősítő műveleteket végzett. A korábban felszerelt vashálót kettévágta és az egyik felét a felrögzítette a mostani kitörési pont helyére. Lassan már az Alcatratz-zal vetekszik a karámunk.

A kis család éppen az ólban pihenget a mai esős, borús napon. Muffinkát (a korábban pároztatott) kocát ugyani újból átvittük, mivel kezd gyanús lenni, hogy nincs benne malac.

Papa, mama és a kis csemete középen.

Egy kis túrás után jól esik egy kis ejtőzés.

A másik kocamamán már kezd látszani az állapota, egyre csak terebélyesedik. Azért még vagy másfél hónap visszavan az ellésig. Július 2-ára van kiírva.

Egy nagyon-nagyon érdeklődő "konnektor".

Sajnos a kecskéink állapota továbbra sem javult (ahogy arról a hónap elején beszámoltam folyamatos aggódásban vagyunk már hosszú ideje). A sarazás napján kérdeztük meg a szintén kecskés szomszédunkat, hogy szerintük melyik állatorvost hívjuk ki, mert most a Tündéren kívül, akinek borzalmasan néz ki a szőre még kettőnek elkezdett csomókban hullani a bundája. De a többi sem néz ki valami fényesen.

Mivel a helyi állatorvosok saját elmondásuk szerint nem értenek a kecskékehez, inkább felhívott egy állatorvos ismerőst, aki egyben kecsketartó is. Felvázolta a helyzetet (takarmányozás, só, vitaminok, féreghajtás) valamint a tüneteket és azt a tippet kaptuk, hogy hasonlítsuk össze a kutya felső szemhéjának belső kötőkahártya részét, ha a kecskéké halványabb, akkor gyomorféreg lesz. Ezt el is végeztük, fényképet is küldtek az ismerősnek, aki megerősítette, hogy ez bizony az.

Mivel szomszédainknál is több állat elpusztult a tél-tavasz folyamán, ők végül egyet elvittek boncolásra. A távdiagnózis másnapján meg is kapták a laboreredményt, ami igazolta a gyomorférget. Így nagy valószínűséggel Józsikát is ez intézte el.

Mivel erre csak egy speciális szájon át beadható szer létezik, amit csak nagy kiszerelésben lehet kapni, a távoli doki kimérte az adagot és postán elküldte. Szombaton már meg is kapták. Ez a szer pár óra alatt kipucolja a "dögöket"  a gyomrukból. Úgyhogy most ismét kezdődik a reménykedés, hogy hamarosan javulni fog az állapotuk.

Jelenlegi kis kedvencemmel. Minden etetésnél elkapom őkelmét egy kis simire. Szeretném, ha olyan kezes lenne, mint Józsikám volt. Folyamatosan tele a pocija és láthatólag nagyon jól érzi magát. Most már 17. napja, hogy Málnáskert lakója.

Egy közeli a gyönyörű pofijáról. A gazda végül a Bendegúz nevet választotta neki, én meg rábólintottam.

Málna kutyámmal nagy a szerelem.



Na még egy kép, ahol rátok néz.

Most már nem olyan kis kopasz, mint egy hónapja. Még a  legutóbbi háromnapos esőzés alatt is benti kutya lett, mert úgy fázott szegénykém. Lehet, hogy kicsit elkapkodtuk azt a nyiratkozást, de hát ki gondolta volna, hogy május közepén a maximum hőmérséklét 8-9 fok lesz.

Málnáskert minden lakója nevében most elköszönök tőletek. De ne izguljatok, nem maradtok olvasnivaló nélkül túl sokáig.