Na vajon most mi készül?

Ahogy azt már kettővel ezelőtt beharangoztam, április második felében két  projektet is folytatni tudtunk. A majdani asztalos műhely aljzatbetonozásáról már beszámoltam, most jöjjön a második.  A címben direkt nem árultam el, hogy mibe kezdünk bele. Kíváncsi vagyok mikor jöttök rá, hogy mi készül.

Bár a befejezett asztalos műhely képe még a távoli jövőbe vész, a gyalugépet mi már javában használjuk. Igaz, hogy csak egy raklapra van helyezve és még a késeket is éleztetni kell, de mivel nem precíziós munkáról van szó, inkább ezt választottuk. Így ugyanis nem kell mástól szívességet kérni, és még egy csomó időt is megspórolunk azzal, hogy nem kell az anyagot fel-le pakolgatni és utazni.

Na, szóval annyi már kiderült, hogy az a  valami fából fog készülni. Ehhez először is fogtunk a meglevő faanyagok közül néhány 6 méter hosszú pallót. Ezeket a mester láncfűrésszel előbb megfelelő hosszúságú darabokra vágta.

Majd asztali körfűrész híján a kis kézi körfűrészünkkel felszeletelte. Nyilván így nem lehet olyan pontos és szép munkát végezni, de a készítendő valami számára ez is megteszi. 

Ilyen helyes kis halmot gyártottunk a pallókból.

Ezután lépett színre a gyalugép. Minden egyes darabot kétszer át kellett engedni rajta, hogy egyforma vastagok legyenek. Szokás szerint én vagyok a fogadó oldalon, ahol kapom ezerrel a forgácsot, ezért a védőszemüveg (miután egy méretes forgácsdarabot ki kellett bányászni a szememből). 

Miután szépen kigyalultunk minden egyes darabot, megkezdődhetett az összeépítés. Itt a legnagyobb darab utolsó fázisa látható.

A fentihez hasonlóan készült még 4 nagyobb és 2 kisebb keret is.  Az alábbi képen már a talpak egyszeri festése után látszik ezekből néhány darab. Ha eddig nem jöttetek rá, hogy mi is lesz ezekből a keretekből, a következő képről már kitalálhatjátok, hogy melyik projekt továbbfejlesztéséhez szükségesek.

Hát igen, a tavalyi balsikerű baromfiprojekt új felvonása kezdődik. Ehhez viszont előbb el kellett bontani  a kezdetleges, kis kerítést. 

Majd következett az alap kitűzése és kiásása.

Mivel hosszú távra szánjuk az építményünket, ezért a fa kereteket nem akartuk közvetlenül a földre tenni, de bonyolult, hosszadalmas alapozásba sem akartunk fogni. Szerencsére az istállónál még mindig van több száz maradék bontott tégla, ezért abból készítette el a gazda. 

Kész az alap, jöhet a második fázis.

A hét darab keretből lassan összeáll a baromfiröpde váza.

Összecsavarozva a keret elemei.

Merevítés és a drót rögzítése céljából fölülre is beépítettünk egy-egy elemet méterenként.

A váz megépítése után mindjárt festéket és ecsetet ragadtam, míg a mester az ajtó felpántolásával foglalkozott. 

Amint elkészült az ajtóval mindjárt átvette az én szegény kezemből az ecsetet, ami sajnos az első tíz perc után már zsibbadni kezdett.

Kicsit alábecsültük a festendő felület mennyiségét, ugyanis az egy doboz festékkel nemhogy kétszer, de egyszer sem tudtuk végig festeni a vázat. Szerencsére aznap programunk volt a legközelebbi városban, így mellékesen a festék boltot is felkerestük, ahol természetesen ez a fajta lazúr nem volt, így egy másikkal fejeztük be. De szerintem a végeredményt látva senki nem mondja meg, hogy a házikó és a röpde két teljesen más típusú festékkel lett lekezelve. 

Szóval megtörtént a második réteg felkenése is. Ezután már csak a drót rögzítése volt hátra. Úgyhogy mi május elsejét, a munka ünnepét stílusosan munkával ünnepeltük. Ugyanis akkor került sor a drótozásra, ami  be is tartott vagy fél napig.

Itt már az utolsó simítások vannak csak hátra. 

És ekkor jött a hideg zuhany. Az utolsó egy csíkra, ami 3,60 méter nem lett elég a drót. Ezért  kényszer megoldásként mindenféle talált anyagot, például a szénabála hálóját eszkábáltunk fel, hogy azért valamelyest zárt legyen.

Mindezt azért, hogy a két szerencsétlen sorsú kakasunk négy hónap magánzárka után végre újból napot lásson és kapirgálhasson. Illetve az ól rendbetétele miatt is szükség volt arra, hogy a két fiú elhagyja azt. 

Szegények azt sem tudták, hova legyenek örömükben. Kapirgáltak, porfürdőztek, szóval élvezték újra a szabad életet. 

Aznap, május 1-én ugye minden üzlet zárva volt, tehát nem volt hova menni, hogy a hiányzó drótot pótoljuk.  Ezt végül másnap meg tudtuk tenni egy barkácsáruházban, igaz, hogy a gazda bolthoz képest majdnem háromszoros áron adták. De hát nem volt más választásunk, a röpdét kirepülés biztossá kellett tennünk. 

Ezek már tényleg az utolsó simítások. 

Ezzel még nem vagyunk teljesen készek. Egyrészt a házikó alját is be akarjuk drótozni, hogy alatta árnyékot találhassanak. Ezenkívül a nyugati oldalra biztosan fel kell tenni valami nádszövetet vagy hasonlót szintén árnyékolás céljából, nehogy hőgutát kapjanak a nyáron a pipikéink. 

Másrészt a hátsó oldalra még fel kell szerelni egy kisajtót, amin keresztül ki tudnak majd járni kapirgálni egy baromfi villanypásztorral védett területre. Ezt még be kell szereznünk. De a lényege, hogy az 50 méter hosszú pásztort oda teszed, ahova akarod. Könnyen áthelyezhető, tehát, ha az egyik helyen kicsipkedték a zöldet, akkor lehet arrébb költöztetni. 

Április második felében tehát igen nagy lépéseket tettünk a birtokon megkezdett projektet befejezése illetve továbbfejlesztése érdekében. Mindezt ráadásul úgy, hogy a gazda komoly fogászati beavatkozáson esett át. Hazaérkezése utáni első munkanapon ugyanis gyökérkezelni kellett az egyik fogát (tervezetten). Az egész hetet, a betonozást is beleértve, fájdalomcsillapítókkal tudta csak elviselni. Majd a következő héten mire nagyjából megnyugodott a foga, jött a gyökértömés fázisa, ami szintén jelentős fájdalmakkal járt még napokig. Úgyhogy le a kalappal előtte, mert igaz, hogy a fájdalomcsillapító a második héten is nagyon fogyott, de végig tudta dolgozni a hetet és így tudott végül elkészülni a fentebb látható építmény.